Karrier-tervezés? Miért tervezz előre?

Február 28, 2009

Miért is?

Röviden: Ahhoz, hogy sikeres életpályát tudj befutni, a céljaidhoz vezető utat, azaz a karrier utadat tudatosan kell tervezni!

Legbelsőbb és legtermészetesebb törekvésünk, hogy sikeresek legyünk az életben, mind a magánéletünkben, mind a munkánk során. A munka-területén való előrelépést, haladást nevezhetjük karrierútnak is, mely során egyre több ismeretet, magasabb végzettséget, kiterjedtebb tapasztalati kört szerzünk és mindezekért cserébe anyagi és erkölcsi megbecsülésre, vágyunk.

Persze az egyéni karrier sikerességének megállapítása szubjektív, hiszen ez lehet egy vállalati hierarchiában való előrelépés, de lehet egyfajta szakértői karrier is, ahol nem felfelé, hanem inkább úgymond szélességében terjeszkedik, válik ismertebbé és elismertebbé az egyén.

A karrier felépítése még az iskolarendszerben elkezdődik, hiszen a képzések megszerzésével igyekszünk megélhetést és lehetőleg önmegvalósítást segítő foglalkozást biztosítani. A tanulmányok megválasztása segíti, de egyben be is határolja a későbbi elhelyezkedési lehetőségeket. Ezért válik még fontosabbá a pályairány meghatározása minél pontosabban és megbízhatóbban, hiszen abban az irányban érdemes erőfeszítéseket tenni, ami személyiségünknek, értékrendszerünknek, vágyainknak leginkább megfelel most és várhatóan jövőben is.

Az életpálya megválasztása és felépítése nem feltétlenül egyszeri folyamat, mert ahogy az egyén fejlődik élete során az önmeghatározása is egyre pontosabbá válik. Mivel maga az önismeret – amire legfőképpen alapozhatjuk a pályaválasztást- folyamatosan bővül és az életpályaív is gazdagodik folyamatos változásról kell beszéljünk.

A változás pedig lehet pozitív és negatív irányú is. A karrier-tervezés és építés tudatos folyamata pont azért nagyszerű eszköz, mert a változások túlnyomó részét segítségével befolyásolni tudjuk.
Az alap végzettségeink és képzettségeink megszerzése után a karrierutunk tudatos tervezésével nyílik lehetőségünk arra, hogy a munkahelyeink és munkaköreink megválasztásával tovább tudjunk fejlődni. Így folyamatosan keressük az előrelépés lehetőségeit nyújtó munkahelyet és feladatköröket, miközben felépítjük az egyéni megelégedést és anyagi sikereket hozó életutat.

A sikeres életpályához tehát tudatos tervezésre és következetes felépítésre van szükség. Az életünk minden szakaszában tudnunk hol vagyunk, mi történik velünk, a körülmények előnyösek vagy inkább hátrányosak a számunkra. Mindeközben észben kell tartsuk mit akarunk elérni az életünkben. A célkitűzések, a lépésről-lépésre megfogalmazott és időhöz kötött tervek végrehajtása meghozza az előrehaladás örömét és sikerélményét.

Céljaink eléréséhez, már a célkitűzés fázisában, szükség van önismeretre, képességeink, ismereteink, korlátaink reális felmérésére, a szakmák és munkakörök követelményeik ismeretére, valamit a két rendszer – a személyes erőforrások és a munka-világának lehetőségei – összehangolásának képességére. Ezt a folyamatot segítik elő munkájával a hivatása iránt elkötelezett karrier-tanácsadó.

A karriertervezés folyamata során a karrier-tanácsadó hatékony módszeregyüttesek felhasználásával pontosítja és mélyíti az egyén önismeretét, miközben ráirányítja a figyelmet a felnyíló lehetőségekre, segít tudatosan tervezni, célokat megfogalmazni és az elérésüket biztosító feladat tervet létrehozni.

A karrier-tervezés voltaképpen tehát annak a pontos megnevezése és megtervezése, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. A folyamat során felmérjük adottságainkat, képességeinket és lehetőségeinket és ennek függvényében alakítjuk ki terveinket. Jelenthet olyan egyszerű dolgot is, mint annak felmérése, hogy milyen állást is keresünk, mikor váltsunk munkahelyet, mikor van itt az ideje egy vállalkozás elindításának.

***

Te is szeretnéd pontosan látni, hogy hogyan érheted el a céljaidat?

Karrier-tervezéshez személyes segítséget adok egy karrier-tanácsadás alkalmával! Érdeklődésedet jelezheted az alábbi jelentkezési lapon és az ott megadott adatok alapján felkereslek:

Jelentkezési lap karrier-tanácsadásra

Sikeres életutat kívánok:

Pozsgai Nikoletta

karrier-tanácsadó


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.